Természettudományos verseny a Galambban
Természettudományos verseny a Galambban
A Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola „Légy Te a környezettudatosság nagykövete” címmel indított 3 fordulós vetélkedőt az ősszel.
Az első részben 50 feladatból álló kérdéssor megválaszolását kérték. Ezek a kérdések főleg a természetismeret, környezetvédelem témaköréhez kapcsolódtak. A második fordulóban három megadott témakör egyikét kellett 8-10 oldalban kidolgozni, megadva a felhasznált forrásokat is. Az utolsó fordulóba 6 csapat jutott. Ennek a fordulónak a versenyt meghirdető iskola adott otthont. Elsőként a minden csapat bemutatta az általa kidolgozott témát egy rövid PowerPoint előadásban. Majd érdekes feladatok következtek, többek között szavak behelyettesítése, rövid fogalmazás írása, melyben környezetvédelemmel kapcsolatos ötletekre voltak kíváncsiak. Volt „környezettudatos” kvíz, érzékszervek segítségével anyagok felismerése. Végig szoros küzdelem folyt a csapatok között.
Nagy örömünkre a Makói Általános Iskola Almási Tagintézmény „Természet harcosai” csapat harmadik helyezést ért el! A csapat tagjai: Varga Noel, Győri Imre és Takács Dániel 7. b osztályos tanulók voltak (felkészítő tanár: Lehoczki Istvánné). Az ajándékokat rejtő táska mellé Hagymatikum fürdőbelépőt is kaptak.