Témanap a Bartókban
„Féltőn borulni minden magyar rögre, s hozzátapadni örökkön-örökre.”
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. z osztálya 28 tanulóval és három kísérő nevelővel május 12-14-ig erdélyi kiránduláson vehetett részt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázatának keretében. A kiránduláshoz 755 000 Ft állami támogatást kaptunk.
Június 3-án témanapot tartottunk az iskola többi tanulójának bevonásával, melynek keretében a kiránduláson résztvevő diákok úti beszámolót tartottak az iskola tornatermében. Fényképek és film segítségével idézték fel a három nap csodálatos helyszíneit. Nagyvárad – Nagykároly – Érmindszent – Zilah – Torockó – Torda – Kolozsvár – Nagyenyed – Gyulafehérvár – Vajdahunyad – Déva – Arad irodalmi, történelmi, néprajzi és természeti értékei elevenedtek meg ezen a délelőttön. A nap további részében is, a tantárgyi órákba beintegrálva, a tanulók életkori sajátosságainak megfelelően foglalkoztak a helyszínekhez köthető tantárgyi ismeretekkel, valamint a nemzeti összetartozás napjáról is megemlékeztünk. Az aulában megnyílt népművészeti kiállítás is része volt a programunknak, melyet Erdei Gáborné iskolánk tanára, a Makói Díszítőművészeti Szakkör vezetője rendezett be erre az alkalomra.
Mindenki örömére kürtőskalács vásárlására is lehetőség nyílt ezen a napon.
Dancsi Györgyné
humán munkaközösség-vezető