Szentpéteri Csilla dalaira tanultak a Bartók diákjai
forrás: makohirado.hu
Nadobán Zsuzsanna, a Bartók iskola tanítónője tartott projektórát makói és térségi pedagógusoknak ma délután. Erre Szentpéteri Csilla zongoraművész is ellátogatott, aki szerves része a projektnek.
Három évvel ezelőtt indította el Nadobán Zsuzsanna tanítónő azt a projektet, amelyben Szentpéteri Csilla zongoraművész is részt vesz. A program lényege az, hogy az egykori bartókos zenész dalaira tanulnak a gyerekek magyar, vagy éppen környezet ismeret órán. Ez a bemutatóórán is feljött, ugyanis egy népdal eléneklése után különböző Szentpéteri-műveket tudtak felsorolni a diákok. A jelenlegi 5. z osztály elköszönt Csilla nénitől, s most ő az 1. z osztállyal dolgozik együtt.
– Folytatjuk az úttörő munkát, s úgy érzem, abszolút létjogosultsága van az iskolában. Ma Csongrád megye számos pedagógusa érkezik hozzánk, akik reményeink szerint be fogják építeni a saját tanmenetükbe ezt az újszerű, innovatív elképzelést, hogy az órákon zenékre tanulnak. A Bartókban az én zenéimre, átirataimra, saját szerzeményeimre tanulnak – fogalmazott Szentpéteri Csilla.
A zongoraművészt a kis és nagy bartókosok is örömmel fogadják, szinte pótanyukájuk lett az évek során. Az 5. z osztálynak több kiállítása volt azokkal a képekkel, amelyeket Szentpéteri Csilla számaira készítettek. Emellett egy könyv is megjelent, az Utazás a Zongorabolygóra címmel.
Ma Nadobán Zsuzsanna tanítónő tartott projektórát az elmúlt időszak munkájáról. Mint elmondta, ahogy 3 évvel ezelőtt is, idén is 29 tanulóval kezdtek neki a teendő
Galéria: