Oklevél, és könyv
Oklevéllel és könyvekkel díjazták a versmondókat
égy általános iskolai és egy középiskolás kategóriában hirdették ki a helyezetteket a Korona földszinti termében. A Városi és Térségi Versmondó Versenyre volt, aki saját versével nevezett.
Kiss Dániel – Makó
Nem csak a kategóriák győzteseinek járt az elismerés: több tucat oklevél és könyv is gazdára talált az átadón. A díjakat Czirbus Gábor alpolgármester adta át, ráadásul zenés műsorral is kedvestek a szervezők a szavalóknak. Pallagi Beáta az Almási Tagintézmény magyar nyelv és irodalom szakos pedagógusaként a zsűrit erősítette a 3-4. osztályos kategóriában. Mint elmondta, az értékelésnél szempont volt a hangsúlyozás, a közönséggel és a zsűrivel tartott szemkontaktus, a versválasztás, az előadásmód, a szép beszéd, a hangerő és a hangszín is.
Az alsósok főleg állatos, illetve a természethez és a mesékhez köthető témájú alkotásokat választottak, a felsősök pedig a komolyabb hangvételű versekkel álltak színpadra, Breznyik Hanna Sára pedig saját verssel készült. A nyolcadik osztályos szavaló azt is elárulta, hogy egy szomorú hangulat hozta meg számára az ihletet, ebből született a verse.
A Városi és Térségi Versmondó Verseny 2018. helyezettjei:
1-2. osztály
III. helyezett: ARANY BENCE
Felkészítő nevelő: KIS LÁSZLÓNÉ
Csanádpalotai Dér István Általános Iskola
II. helyezett: FAZEKAS ÁRON
Felkészítő nevelő: KŐSZEGINÉ SZŰCS GABRIELLA
Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézménye
I. helyezett: KATONA JÁZMIN
Felkészítő nevelő: BARTÁNÉ SZABÓ MÓNIKA
Kálvin Téri Református Általános Iskola
3-4. osztály
III. helyezett: GUTI ZOÉ RÓZA
Felkészítő nevelő: KÁDASI TÍMEA
Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézménye
II. helyezett: KECSKEMÉTI BENCE ODIN
Felkészítő nevelő: TAMÁSNÉ CSABA ORSOLYA
Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézménye
I. helyezett: JANI BOGLÁRKA
Felkészítő nevelő: BADÓNÉ FÜRTÖN JUDIT
Kálvin Téri Református Általános Iskola
5-6. osztály
Különdíj: BÁLÓ LAURA
Felkészítő nevelő: VARGA NOÉMI
Kálvin Téri Református Általános Iskola
III. helyezett: MACZELKA BARNABÁS
Felkészítő nevelő: ÁDÓKNÉ DEBRECZENI ILONA
Csanádpalotai Dér István Általános Iskola
II. helyezett: VARGA ZSOMBOR
Felkészítő nevelő:KOVÁCSNÉ BODZSÁR ZSUZSA
Kálvin Téri Református Általános Iskola
I. helyezett: GERA GELLÉRT
Felkészítő nevelő: KOVÁCSNÉ BODZSÁR ZSUZSA
Kálvin Téri Református Általános Iskola
7-8. osztály
Különdíj: KOVÁCS LAURA FANNI
Felkészítő nevelő: KOLLÁR ESZTER
Földeáki Návay Lajos Általános Iskola
III. helyezett: KOTHENC ANNA
Felkészítő nevelő: SÍPOS JENŐNÉ
Makói József Attila Gimnázium
II. helyezett: GALGÓCZI KEVIN
Felkészítő nevelő: GALGÓCZINÉ NÉMETH TÜNDE
Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézménye
I. helyezett: KISS FRUZSINA KORNÉLIA
Felkészítő nevelő: DANCSI GYÖRGYNÉ
Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézménye
Középiskola
II. helyezett: MADARI CINTIA
Felkészítő nevelő: KISSNÉ HŐS ORSOLYA
Makói József Attila Gimnázium
I. helyezett: SZABÓ ALÍZ
Felkészítő nevelő: KURUCZ ISTVÁN
Makói József Attila Gimnázium
I. helyezett: BADÓ ANDRÁS
Felkészítő nevelő: KISSNÉ HŐS ORSOLYA
Makói József Attila Gimnázium
forrás: makohirado.hu