„Mozogj velünk” – Sportnap az Almásiban!
„Mozogj velünk” – Sportnap az Almásiban!
Hosszabb ideje munkált bennem a gondolat: a városnapi sportgála helyett jó lenne olyan iskolai rendezvényt szervezni, melyen intézményünk minden tanulójának lehetőséget tudunk biztosítani egy kis közös mozgásra, sportolásra. Így lehetne ez valóban az egészség, a sport, a mozgás ünnepe! Az április 12-én megtartott „mozogj velünk” elnevezésű program ezt a célt szolgálta. Ezen a napon a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola alsósai a KERI tornatermében, a felsősök pedig az Almási utcai épület sportcsarnokában, sportpályáján és udvarán kaptak lehetőséget arra, hogy bizonyítsák ügyességüket, kitartásukat és kiderüljön, melyik osztály a legsportosabb csapat! Játékos váltóversenyeken, kosárlabdában, floorballban mérték össze erejüket az osztályok válogatottai, de a versenybe beleszámított a darts – bajnokság eredménye is. Ezen kívül mindenki kipróbálhatta az íjászatot, karteniszt. A nap szervezésekor gondoltunk a „szellem” edzésére is, akinek kedve volt, benevezhetett a malom vagy amőba bajnokságba. Betétprogramokként – amit ezúton is szeretnék megköszönni minden résztvevőnek -, nagyon színvonalas előadást láthattunk az Írisz táncosaitól, a Broadway dance ügyes lányaitól, de izgalmas harcművészeti bemutatókat is nézhettünk a Makói Budo klub jóvoltából. Szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk ezen a délelőttön, a reggeli borongós időt felváltotta a napsütés. Azt gondolom, aki igazán jól akarta érezni magát, annak minden lehetősége megvolt erre. Jövőre ismét megrendezzük a sportnapunkat, és addig is „mozgásban maradunk”!
S hogy ki nyerte a legsportosabb osztály címet a hozzá tartozó vándorkupával? A 7.a osztály! Gratulálunk nekik!
Vezsenyi László
testnevelő