Comment are off
Mozaik Tanulmányi Versenyen
Nagy örömmel tudatom mindenkivel, György Luca 7.a osztályos tanuló ebben a tanévben is első lett a 10. Mozaik Országos Internetes Tanulmányi Versenyen német és kémia tantárgyakból. Az egész tanéven át tartó 5 fordulós internetes feladat megoldások csak a döntőbe jutás eléréséhez voltak elegendők. A döntőbe a legjobban teljesítő diákokat hívták be, ahol 12 feladatból álló papír alapú feladatsort kellett minden külső ( szótár, internet, stb.) segítség nélkül megoldani. Luca németből már a haladó csoportban versenyzett, vagyis a 8. osztályosokkal mérte össze a tudását. Magabiztos tudással, példa értékű szorgalommal, versenyzési rutinnal és az elmúlt évek alatt szerzett tapasztalattal sikerült az élre jutni. Németh Istvánné tanárnő szerint a kiemelkedő eredmény a rendszeres és kitartó munka és a lelkiismeretes felkészülés gyümölcse.
Kémia tanára, Szabó Attiláné is tehetségesnek és megbízható tudású és szorgalmú kislánynak tartja Lucát, ezért készítette fel a kémia versenyre, ahol várakozáson felüli eredményt ért el.
Büszkék vagyunk rá.