„MI LESZEK, HA NAGY LESZEK” Rajzpályázat
Az Istók Margit emlékhét részeként A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola rajzpályázatoz hirdetett sajátos nevelési igényű tanulók számára „MI LESZEK, HA NAGY LESZEK” címmel. A pályázattal szerettünk volna egy ilyen részterületet bemutatni, valamint erősíteni azt a tényt, hogy mindenkinek vannak értékei, mindenki tehetséges valamiben. Mindenki vágyik arra, hogy teret kaphasson önkifejezési igénye, kinyilváníthassa véleményét, elmondhassa, elénekelhesse, vagy éppen lerajzolhassa azt, amit éppen gondol, vagy amilyen hangulatban van. Így tud szinte egyenes ágon hatni az alkotás vagy valami más, kedvelt hobbi művelése a mindennapjainkra, így képes egyensúlyba hozni a bennünk ingadozó szélsőségeket, segít akár szavak nélkül kimondani azt, ami bennünk zajlik. A gyermekek különösen fogékonyak és könnyedén képesek erre, belső világukat őszintén, kontrollálatlanul és ösztönösen vetítik ki és gondolkodás nélkül vállalják is azt. Kisiskolás korukig jellemzően nem is törekszenek egy felnőttnek tetsző, az általánosan elfogadott „szép” fogalmának megfelelni, egyetlen céljuk az alkotás folyamatában az alkotás maga, illetve az ábrázolt jelenet vagy hangulat megélése. Az alkotás örömforrás, aminek mellékterméke és fontos hozadéka az elmélyülni tudás, a koncentráció, az érzelmek felszínre juttatása, a feszültség, a szorongás feloldása is lehet. Ezekre a mankókra mai világunkban még inkább szükségünk van, mint valaha. Később, nagyobb korban aztán a produktum minősége is fontos már, amiben a visszajelzéseknek óriási szerepük van. Jól tudjuk, hogy a dicséretnek, a jó szónak milyen pozitív és esetenként akár sorsfordító ereje is lehet.
Ehhez szerettünk volna mi is lehetőséget adni és támogatást nyújtatni a kiállított képek alkotóinak. Szeretnénk láttatni, milyen értékeket hordoznak magukban, és hogy milyen sokféleképpen jelenítik meg jövőképüket, mennyi minden érdekli őket. Öröm ezt látni, öröm ezt megmutatni. Sokan, sokféleképpen képzelik el, mik lesznek majd, ha nagyok lesznek.
Bizonyítja az érdeklődést, hogy Csongrád megye 14 iskolájából 140 rajz érkezett a pályázatra. Ezeket a rajzokat 4 korcsoportban értékeltük.
Köszönjük az alkotó gyerekek munkáját, a felkészítő tanárok, gyógypedagógusok segítségét, további örömöt és sikereket kívánunk nekik a rajzolásban!
Bárdi Andrea
szervező, képzőművésztanár
A RAJZPÁLYÁZAT EREDMÉNYEI
- korcsoport díjazottjai
- helyezés:
Borbás Bence – Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola, Szatymazi Általános Iskola
(felkészítő: Tóthné Szabó Orsolya)
Balla Gréta – Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézmény
(felkészítő: Aigner Judit)
- helyezés:
Bozóki Balázs – Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola, Szatymazi Általános Iskola
(felkészítő: Tóthné Szabó Orsolya)
Horváth Vanessza – Csongrád és térsége Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
(felkészítő: Nagy Katalin gyógypedagógus)
- helyezés:
Kolompár István – Csongrád és térsége Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
(felkészítő: Nagy Katalin gyógypedagógus)
Máté Gábriel – Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bartók Tagintézmény
(felkészítő: Burdán Gabriella)
- korcsoport díjazottjai
- helyezés:
Bakai Boglárka – Apátfalvi Dózsa György Általános Iskola
(felkészítő: Bertus Anikó)
Kővágó Tibor – Hódmezővásárhely, Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola
(felkészítő: Tálai Tiborné, Wolf Júlia)
- helyezés:
Szigetvári Márk – Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Almási Tagintézmény
(felkészítő: Aigner Judit)
Nagy Bendegúz Manó – Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola, Szatymazi Általános Iskola
(felkészítő: Tóthné Szabó Orsolya)
- helyezés:
Rébék-Nagy Anita – Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola
(felkészítő: Tálai Tiborné, Wolf Júlia)
Rontó Erik – Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Almási Tagintézmény
(felkészítő: Aigner Judit)
- korcsoport díjazottjai
- helyezés:
Sipka Richárd – Magyarcsanádi Református Általános Iskola
Snóbli Dávid – Hódmezővásárhely, Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola
(felkészítő: Tálai Tiborné, Wolf Júlia)
- helyezés:
Kóródi Mihály – Magyarcsanádi Református Általános Iskola
Zsom Galen Lajos – Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola, Szatymazi Általános Iskola
(felkészítő: Tóthné Szabó Orsolya)
- helyezés:
Molnár Tamás – Hódmezővásárhely, Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola
(felkészítő: Tálai Tiborné, Wolf Júlia)
Balogh Dániel – Csongrád és térsége Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
(felkészítő: Nagy Katalin gyógypedagógus)
- korcsoport díjazottjai
- helyezés:
Horváth György – Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bartók Tagintézmény
(felkészítő: Bárdi Andrea)
Burai Zsolt – Csongrád és térsége Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
(felkészítő: Nagy Katalin gyógypedagógus)
- helyezés:
Tóth Krisztián Szilveszter – Hódmezővásárhely, Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola
(felkészítő: Tálai Tiborné, Wolf Júlia)
Higyisán Adél – Magyarcsanádi Református Általános Iskola
- helyezés:
Szunyogh Vivien – Dóci Szent Ágoston Katolikus Ált. Iskola és Óvoda
(felkészítő: Gera Zsuzsanna)
Papcsik Katalin – Csongrád és térsége Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
(felkészítő: Nagy Katalin gyógypedagógus)
Csoportos különdíj:
Csongrád és térsége Széchenyi István Ált. Isk., Alapfokú Művészeti Isk. és Kollégium
(felkészítő: Nagy Katalin gyógypedagógus)