Ketten is az országos döntőben
Hetedik alkalommal hirdette meg a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban az országos Lotz János szövegértési és helyesírási versenyt 4. és 7–8. évfolyamos diákoknak.
A verseny célja egyrészt a magyar nyelv ápolása, a szövegértés mint kulcskompetencia fejlesztése, a helyesírás alaposabb elmélyítése, a tanulók nyelvi érzékenységének a fokozása, másrészt az, hogy Lotz János (1913–1973) nyelvészprofesszornak, az MTA tiszteletbeli tagjának, a George Washington-díj kitüntetettjének az életét és munkásságát széles körben megismertesse a tollbamondások és a szövegértési feladatok segítségével.
Intézményünk, a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola minden évben szerepet vállal a verseny megyei fordulójának lebonyolításában. Büszkeség számunkra, hogy tanulóink évről évre sikereket érnek el, s legalább egy csapatunk az országos döntőben is kiválóan teljesít.
2015. február 17-én tette közzé a versenyt szervező bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium a Lotz János szövegértési és helyesírási verseny idei eredményeit, a megyei listát, valamint az országos döntőbe jutott tanulók névsorát.
Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a Makói Általános Iskola hetedikes tanulói közül többen is előkelő helyet foglalnak el a megyei rangsorban:
Varga Lili 7. z – II. helyezett
Kátai Kamilla 7. z – II. helyezett
Szalai Rebeka 7. z– IV. helyezett
Kiss Dávid 7. z – IX. helyezett
A márciusi országos döntőn Varga Lili és Kátai Kamilla képviselheti iskoláját és városunkat. Sok sikert kívánunk a diákoknak és felkészítő tanáruknak, Dancsi Györgynének!