Karácsonyi koncert
Karácsonyi koncert
A 2015-ös évet a művészeti iskola december 21-én a hagyományos karácsonyi koncertjével zárta.
A műsor első felében az iskola ifjúsági fúvószenekara szórakoztatta a közönséget, Gábor-Nagy Árpád karnagy vezetésével. Műveik között a klasszikusnak mondható karácsonyi dalokon túl felcsendült az Aladdin mesefilm zenéje is és az Új barokk szvit, ami a régi korok világát idézte meg, mai felfogásban. De hallhattunk 80-as 90-es éveket idéző Pet Shop Boys és Andrea Bocelli számot is. Diákjaink az évek alatt hatalmas fejlődésen mentek át. Az eleinte csetlő-botló kis zenészek, már két éve szórakoztatják Makó lakosait több rendezvényen is.
A feledhetetlen élményt nyújtó koncert végén vehették át a tagok karácsonyi ajándékként, a régóta várt zenekari egyen pólójukat.
A koncert második felében a Maros-parti Deák Big Band kápráztatta el a hallgatóságot Deák Sándor karnagy irányításával. E zenekar tagjai azok a volt növendékek, tanárok és diákjaink, akiket a zene, karnagyuk és az egymás iránti szeretet, a mai napig ebben a különleges műfajban és közösségben tart. Ők a jazz és a boogie színes hangzását mutatták be. Ez a nem újszerű , de ritkán megszólaltatott hangzásvilág egy új színt hozott az iskola koncertjeinek világába. A tagok és a közönség számára is mindig hatalmas megtiszteltetés, ha a tanáruk „hangszert ragad” és beül melléjük zenélni.
Bízunk benne, hogy az idén is sikerült a karácsonyra való ráhangolódást segítenünk!