Éneklő Ifjúság minősítő hangversenye Szegeden
Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége – a KÓTA Ifjúsági és Zenepedagógiai Szakbizottsága a 2014/2015-ös évadban ismét megrendezte az Éneklő Ifjúság hangversenyein a minősítéseket.
A KÓTA és szakmai elődei a „Magyar Kórus,” valamint a „Bartók Szövetség” 1934 óta szervezi az „Éneklő Ifjúság” hangversenyeket, amely azóta élő mozgalommá terebélyesedett. A Szövetség Ifjúsági és Zenepedagógiai Szakbizottsága fontosnak tartja, hogy az Éneklő Ifjúság Napja (az első Éneklő Ifjúság hangverseny emlékére április 28.) kapcsán kialakult hagyomány folytatódjék.
A KÓTA honlapján olvasható:
„Mindenekelőtt legfontosabb maga az éneklés, a megszólaló zenemű. A tiszta intonáció, a zene által igényelt hangszín, a homogén, dinamikailag árnyalt, kifejező éneklés, s az érthető szövegmondás is a legfontosabb feltételek közé sorolandó. A precíz ritmus, a jó tempó, a harmóniai egység, az adott szólamarányok kialakítása – mely az illető műtől, de még az előre kipróbált hangversenyterem akusztikájától is függhet – a hatás fontos alkotóeleme. Összefoglalóan: a stílusos zenei hangzás a minősítés mindenkori alapja.”
Az iskolai énektanítás és a karének helyzete az elmúlt években sokat változott, ebből adódóan a minősítés rendszere is bizonyos mértékben átalakult. Kórusaink ennek ellenére minden évben részt vesznek és eredményesen szerepelnek ezen megmérettetéseken. Idén tavasszal immár 23. alkalommal rendezték meg az Éneklő Ifjúság programsorozatát. 2015. ápr. 15-én Csongrád megyében a hangversenyek egyik állomásán, Szegeden vett részt a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók és Kicsinyek kórusa.
A koncertet több hónapon át kitartó és alapos felkészülés előzte meg: heti 2 alkalommal tartottak kórusfoglalkozást. A kiskórus tagjai 3. 4. 5. zenei osztályos tanulók, a nagykórus tagjai 6., 7., 8. zenei osztályos tanulók.
Az idei felkészülést hatalmas megtiszteltetés előzte meg. 2014 nyarán a tavalyi év sikerességével és Szőnyi Erzsébet 90. születésnapi koncertjén való éneklésünkkel kiérdemelte kórusunk, hogy a zeneszerző kézzel írott művel jutalmazta munkánkat. A mű címe: A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kicsinyek Kórusának és vezetőjének, Daróczi Szilviának, Szőnyi Erzsébet Citeraszó gyermekhangra Szepesi Attila verseire.
Az idei minősítő hangversenyt a Rókusi Általános Iskola rendezte.
A minősítésen szereplő kórusok:
- Csongrádi Általános Iskola – Kicsinyek Kórusa
- Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskola – Kicsinyek Kórusa, Gyermekkar
- Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Kicsinyek Kórusa, Bartók Gyermekkórus
- SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola – Bárdos Kicsinyek Kórusa, Bartók Gyermekkórus
- Rókusi Általános Iskola – Rókus Gyermekkar
A zsűri
A Zsűri elnöke: Rozgonyi Éva
Zsűritagok: Kovács Gábor, Erdősné Fagler Erika
A minősítés eredménye
Kicsinyek Kórusa-arany
Bartók Gyermekkórus- ezüst
Köszönjük a minősítésen közreműködők segítségét!
Zongorán kísért: Benkő Zoltán
Hegedűn: Setényiné Rácz Gabriella
Csellón: Dilmann Éva
Citerán: Tóth Tamás, Fodor József
Gyermek közreműködők: Varga Lili, Szalai Rebeka, Biró Alex
Daróczi Szilvia
a Kicsinyek Kórusának karnagya