Első óráim az Almásiban
Első óráim az Almásiban
Február 2-án, egy csütörtöki napon Molnár Andi néni kis manója varázsolta el a nagycsoportos óvodásokat az intézmény beiskolázási programján. Az idő (óra-csengetés) érzékelése után a Bundavásár című mese feldolgozása következett, amely során megismerkedtek az erdő állataival, az állatok téli búvóhelyeivel. Dramatikus játék következett öltözködési szokások bemutatásával. Verstanulás után robot nyelven beszéltek a gyerekek Kiss Andi nénivel. Egy kooperatív technikát is megtanultak a lelkes és együttműködő óvodások. Az óra végére előkerült a ceruza, mellyel a feladatlapon „elbújt” tárgyakat kerestek meg és színeztek ki.
Uzsonna után következett a második blokk, melyet Anikó néni egy számolós dallal kezdett. A beszélgető kör után, a tavaszt várva, virágokat párosítottak, majd az aktív táblát próbálták ki. A postás játék szintén nagy sikert aratott.
A délelőtt zárásaként Kati néni zenés testnevelés óráján mozoghattak az ovisok, ahol Döme maci segítségével még elefántok is kergették egymást. Az akadálypálya igazi kihívást jelentett a gyerekek számára. Voltak, akik többször is „leküzdötték” az akadályokat.
A leendő első osztályosok boldogan, élményekkel gazdagodva,
de kifáradva fejezték be az „első napot” az iskolában.