Egy bolondos projektnap
A makói Almási iskolában szerdán a vidámságról és a szórakozásról szólt minden. Nem csupán a 42 nyolcadikost búcsúzott el a bolondballagáson, hanem az Erdélyben járt hetedikesek élménybeszámolót is tartottak. Emellett ügyességi játékokat szerveztek, roncsderbis autóba ülhettek a diákok és egy erős ember is bemutatkozott.
Számos program várta az almásis tanulókat. Többek között kipróbálhatták, milyen egy roncsderbis autóban ülni, de célba is dobhattak, békára is horgászhattak gólyaként, de egy erős ember is bemutatkozott. A Kiskunmajsáról érkező Bartalos Tamás hosszú ideje foglalkozik a mázsányi súlyok megemelésével, elhúzásával. – Többszörös kaminonhúzó bajnok is vagyok, hat egyéni rekordom van, így egy, kettő és három szóló kamion, majd komplett járműszerelvény, illetve emeletes busz, illetve gyerekekkel teli busz elhúzása, a legtöbb, amit egyszerre megmozgattam, az 26 tonna volt – tette hozzá Bartalos Tamás. Hogy miket láthattak tőle a makói gyerekek, illetve miért választotta ezt a sportot, azt tőle itt hallja:
Promenád.hu – a vidék hírportálja
http://promenad.hu/cikk/egy-bolondos-projektnap-galeriaval-167432