Országos döntőben magyarból
Ketten is az országos döntőben magyarból
2017. február 15-én tette közzé a versenyt szervező bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium a Lotz János helyesírási és szövegértési verseny a megyei listáit, valamint az országos döntőbe jutott tanulók névsorát.
Örömmel állapíthatjuk meg, hogy tanulóink közül többen is előkelő helyet foglalnak el a megyei rangsorban. Dicséretet érdemelnek Molnár Georgina (Almási Tagintézmény- Felkészítő tanára: Kiss Józsefné), Valis Mia, Jani Nikolett (Bartók Székhelyintézmény – Felkészítő tanáruk: Dancsi Györgyné) 7. évfolyamos tanulók, valamint Koczkás Benedek (Almási Tagintézmény- Felkészítő tanára: Pallagi Beáta), és Fejes Péter (Bartók Székhelyintézmény – Felkészítő tanára: Dancsi Györgyné). A felsorolt tanulók a megye 10 legjobbjai között foglalják el helyüket.
A legkiemelkedőbb eredményt két bartókos tanulónk érte el:
Kiss Ferenc András 8. z – III. helyezett – magas pontszámával országos döntős lett.
Kovács Luca 8. z – IV. helyezett lett Csongrád megyében, aki magas pontszámával felkerülhetett az országos listára.
- március 17-18-án a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban mérhették össze tudásukat az ország legkiválóbb helyesíróival és szövegértésben is jártas diákjaival.
Kiss Ferenc András 8. z osztályos tanuló a 13. helyet szerezte meg ezen a versenyen, Kovács Luca 8. z osztályos tanuló pedig a 14. helyen végzett a 30 fős mezőnyben.
A tanulókat felkészítette Dancsi Györgyné.